„A stressz az élet sója”

2018.05.24 00:00

Mint Selye János mondta, a stressz az élet sója, melynek három összetevője van. Ezek a stresszorok, a veszélyeztető környezeti hatások; az élettani és pszichológiai stressz reakciók és az egyén pszichológiai, személyiség adottságai.

A stresszorokat leginkább azokkal az életeseményekkel vizsgálhatjuk, amelyek a legtöbb ember számára negatív következményekkel járnak. Holmes és Rahe összeállítottak egy skálát a stresszkeltő eseményekről. Minden esemény kapott egy pontszámot. Minél magasabb a pontszám, annál nagyobb a stressz. A legsúlyosabb életesemény a házastárs halála (100%), 2. a válás (72%) 3. a különköltözés (65%)…….  6. Személyi baleset vagy betegség (53%) …..   11. családtag betegsége (44%).

Igen nagy egyéni különbségek mutathatóak ki a pszichológiai és élettani stressz reakciókban, vannak, akik igen intenzív vegetatív válaszmintát mutatnak, közben érzelmileg kevésbé élik át a stressz reakciót, de a fordítottja is gyakori. A harmadik összetevő magyarázza azt, hogy ugyanaz az életesemény, stresszor az egyik ember számára elviselhetetlen, kontrollálhatatlan helyzet, míg a másik kifejezetten kellemesnek, kívánatosnak tartja. Például a szélsőséges, veszélyes sportok kedvelői egy ejtőernyős ugrást is élvezetesként élnek át, míg mások számára maga a repülés is szinte elviselhetetlen élmény.

Az utóbbi párszáz évben a minket fenyegető veszélyek általában nem fizikai jellegűek, hanem pszichológiaiak. Ráadásul ezek a "pszichológiai veszélyhelyzetek" jelentősen megszaporodtak az idők során. Testünk azonban megőrizte az evolúció évezredei alatt kialakított hatékony reakcióját, hogy veszély esetén minél nagyobb erőkifejtésre legyünk képesek. Erre ma már többnyire nincs szükség. Viszont, ha veszélyt érzékelünk, testünk mégis erre a fizikai erőfeszítésre készül fel. Tudatunk azt érzékeli, hogy pl. ordít a főnök, teljesíthetetlen dolgokat követelnek, hosszú a sor - testünk pedig ugyanazt a stresszválaszt adja.

Általános reakció a stresszhelyzetekre a harag, a frusztráció és a tehetetlenség érzése, amely agresszióhoz vezet. A frusztráció-agresszió hipotézis szerint valahányszor egy személy erőfeszítését egy cél elérésében megakadályozzák, agresszív hajtóerő keletkezik, amely a frusztrációt okozó tárgy vagy személy megkárosítására motivál. De általában, a mindennapi élethelyzetekben nem támadhatunk meg valakit (pl. a főnököt vagy a sorbanállókat), akkor ezt a késztetést magunkban tartjuk, amely felhalmozódott, elfojtott agresszióhoz és belső feszültséghez vezet.

A túl sűrű készültségi állapot meríti ki a szervezetünket, ennek köszönhetjük azt, hogy egyre többen szenvedünk valamilyen stressz-okozta betegségben. A megoldás nem az, hogy nagy erőfeszítéseket téve megszabadulunk testünk harcolj vagy menekülj válaszától, mert ez nem fog sikerülni. Két dolgot tehetünk. Az egyik a helyzetek újragondolása, mit tekintünk veszélynek, és mi az, ami tulajdonképpen lényegtelen. A másik pedig idegrendszerünk, és testünk tudatos pihentetése, hogy ezt a sok vészreakciót ki tudjuk heverni. Ezt a két dolgot, amik persze erősen összefüggenek, és erősítik is egymást, nevezhetjük stresszkezelésnek.