.jpg)
A szakítás utáni újrakezdés
Sok ember csak akkor válik kapcsolatképessé, ha végére jutott a kapcsolat veszteségének feldolgozási folyamatának. A gyászmunka vége lehet egy olyan kreatív folyamat is, amelynek során új magatartásformáink vagy jobb kapcsolatteremtő készségünk alakulhat ki. Akár a személyiségünk eddig háttérben maradó oldala bontakozhat ki: önállóbbá tehet, rájöhetünk arra is, hogy mik az igényeink egy kapcsolatban, és mit tudunk mi nyújtani.
Válás vagy szakítás után az újrakezdés lehetősége függ attól, hogy milyen kiterjedt a személy társas kapcsolati és baráti köre. A férfiak kedvezőbb feltételekkel alakítanak ki újabb tartós párkapcsolatot. De sokan vannak, akiket csökkent önértékelésük gátol az újabb kapcsolat kialakításában, vagy nem megfelelő partnert választanak vagy inkább a partner nélküli életre rendezkednek be.
Nem mindegy, hogy valaki az elválási krízisből maradandó sérüléssel, kötődési bizonytalansággal kerül-e ki, vagy bölcsebben, tapasztalattal és önismerettel gazdagodva. Megérteni egy kudarcba fordult kapcsolatot, lehetőség a fejlődésre: alkalmasabbá válhatunk egy stabilabb kötődésre.
A kapcsolat elgyászolásának az utolsó szakasza a mindennapok újrarendezése, amikor jövőképünk, terveink és új céljaink formálódnak, kreatív elfoglaltságot keresünk, az életet továbbvisszük. Még a legsúlyosabb krízisből is fel lehet állni szebb, lelkileg gazdagabb, együttérzőbb, jobban megküzdő, közösséget megjobbító emberként. A túllépés sikere megerősítheti az önbizalmunkat, akár a személyiségünket és a konfliktusmegoldó készletet is színesítheti.
Az borzasztó lehet, ha valaki maga után húz minden rosszat, ami valaha történt vele az életben. Ez nem csak elviselhetetlen, de kibújás is a feladat alól. „A valódi feladat az, hogy juss rajta túl! Dolgozd fel! Legyél jobb ember! Akkor volt értelme annak, hogy annyi rossz dolog ért téged.” (Popper P.)
Életünkben mindig bekövetkezhet valami váratlan fordulat, mint a szakítás vagy elválás valakitől, akit nagyon szeretünk. Így legjobb, ha mindig úton vagyunk, bővítjük tudásunkat, élményeinket és később újfajta megközelítéssel tekinthetünk vissza illetve élhetjük át azokat. A megújulás során gazdagodunk, magunkra találunk és kiteljesedik életünk.
Vagyis magunkban hordozzuk az újjászületést, a változás lehetőségét, de az ezt fenyegető veszélyt is: a régi és új örök harcát. A változás során önmagunk új oldalait ismerhetjük meg, újra felfedezhetjük magunkat: új viszonyba kerülhetünk magunkkal és másokkal, új képességekre tehetünk szert.
Megtanulhatunk egyedül lenni, több kockázatot vagy konfliktust vállalni, vagy épp több humorral tekinteni magunkra, másokra és a külső-, belső világunkra. Továbbá nagyobb felelősséget is vállalhatunk magunkért és az érzéseinkért, továbbá azért, hogyan tekintünk egy adott élethelyzetre. Egyszóval nyitottabb emberekké válhatunk.
Válás vagy szakítás után megtapasztalhatjuk, hogy bár nagyon rossz egyedül maradni, ez még korántsem a vég, mert a magunkra maradás megadja nekünk annak az érzésnek a lehetőségét, hogy saját lábunkon is meg tudunk állni.
Ezen kívül megtanuljuk azt is, hogy a bennünket ért veszteség nagyon fájdalmas ugyan, de túlélhető, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk önmagunkkal és megváltozzunk. A válást követő gyászolási folyamat, ha túljutottunk rajta, önállóbbá tesz bennünket és képesek leszünk új gyökeret ereszteni.
Így egyre inkább önmagunk leszünk, egyre hitelesebben élhetünk és újra képesek lehetünk a kapcsolatteremtésre is. S olyan embernek láthatjuk magunkat, akit veszteség ért, de egyedül is „egész” ember tud lenni, majd ha készek vagyunk egy új kapcsolatra, akkor abban már lelkileg és szellemileg érettebb emberként vehetünk részt.
Ekkor nem függőségi viszonyban vagyunk egymással, és nem a saját szükségleteink irányítanak, hanem egymás jólléte és növekedése iránt érzett igény hatja át a kapcsolatot. Két különálló egyéniségként, ugyanakkor összetartozó párként is létezhetünk.