Maximalista vagy perfekcionista vagyok?

2016.08.18 11:41

A tökéletességre törekvő ember ritkán boldog. Ha valaki azt akarja, hogy a dolgok, az események mindig úgy történjenek, ahogy ő eltervezte és ő szeretné – egy bizonyos neki tökéletes módon – akkor az életével nem lesz elégedett, hiszen a dolgok és események folyton változnak. S nem mindig úgy, ahogy szeretnénk. A perfekcionisták mindig arra összpontosítanak, ami nekik nem jó, amit máshogy kellene szerintük csinálni, arra a feladatra, munkára, amit csak ők tudnak megfelelően elvégezni, vagy akár egy nekik „tökéletes” párkapcsolatra, aminek úgy kellene működni, ahogy ők gondolják.

Folyton a hibákon rágódnak, amiket elkövettek vagy amit a másik ember tett, ami nem volt tökéletes a szemükben. Tehát lehet az bármi, ami zavarja őket, a saját vagy más személyek viselkedése, szava, életmódja vagy épp a kinézete; vagy egy elvégezendő feladat a munkahelyen vagy akár otthon egy házimunka, amit úgy éreznek, hogy csak ők tudnak hatékonyan és megfelelően megcsinálni.

A maximalistáknak természetesen sok előnyük van, hogy törekszenek a jobb teljesítményre, a jobb kapcsolatra, a jobb munkára, a jobb viselkedésre. Azonban a tökéletesség megszállottjai folyton azzal foglalkoznak, ami rossz. Így lassan nem képesek jól érezni magukat, és szinte sohasem elégedettek, hiszen a „tökéletesség” elérhetetlen, egy illúzió, amit hajszolnak. Így a maximalizmus és perfekcionizmus a „tökéletes út a boldogtalansághoz” (Pál Feri).

De ha folyton a hibáinkon vagy más – általunk vélt – hibázásán rágódunk, akkor képtelenek leszünk élvezni az életet és képtelenek vagyunk a hálára. Pedig a hála a boldogság egyik lényegi eleme.  Az élettel való elégedettséghez is nagyban hozzájárul, ha képesek vagyunk hálát érezni, vagyis megnézni a jó dolgokat az életünkben, amelyek lehet nem tökéletesek, de elégedettekké tehet minket.

Mindig lehetséges jobb módja annak a munkának pl., amit el akarunk végezni, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk elégedettek azzal, ami épp sikerül vagy azzal az eseménnyel, ami történik, és azt sem jelenti, hogy ne élvezhetnénk az életet úgy, ahogy most van.

Egyszerűen fogalmazva: ha a „félig-tele” pohárra összpontosítunk a „félig-üres” helyett.