.jpg)
Szükséges veszteségeink
Sokszor halljuk, hogy a veszteségeinket fel kell dolgozni, mielőtt továbblépünk az életben. De valójában mit jelent a feldolgozás? Mit is kellene „feldolgoznom”?
Nézzünk egy gyakori és elkerülhetetlen eseményt az életünkben: elvesztünk egy szeretett személyt (akár válás, akár haláleset kapcsán). Ilyenkor a kutatások szerint az emberek négyféle megoldást választanak a helyzet kezelésére: letagadják a veszteséget és elmenekülnek attól, hogy szembenézzenek vele – pl. munkába, italozásba „fojtják bánatukat”. Ezzel szó szerint nem csak belefojtják, de elfojtják a kínzó, fájdalmas érzéseiket, érzelmeiket is. Másoknál pszichoszomatikus betegségek alakulnak ki, ami szintén az elfojtott érzelmeknek köszönhető, ilyenkor testi szinten, tünetekben jelenhetnek meg a ki nem mondott, meg nem élt érzések. Megint másoknál előfordulhatnak lelki zavarok, olyan tünetek, amelyek mögött a fel nem dolgozott veszteség állhat. A negyedik megoldás, ami a lelkünket megszabadítja a kínzó érzésektől és a szenvedéstől: maga a veszteség feldolgozása, a gyászmunka.
Mivel az emberek számára a legmegterhelőbb életesemények a veszteségek (pl. halál, abortusz, baleset, betegség, válás) – így ezek feldolgozása sem könnyű, de kihagyhatatlan lépés a boldogabb, örömtelibb és elégedett élet felé. A feldolgozást hívhatjuk J. Viorst könyve, a „Szükséges veszteségeink” nyomán – a szükséges szenvedéseinknek.
Ha átlépünk egy veszteségen, akkor látszólag talán átléphetünk egy fájdalmas érzésen, de valójában nem tudunk túllépni rajta. A lelkünket fogva tarthatja a gyász, mint hálójában megakadt áldozatát a pók. Az igazi továbblépéshez először épp belelépni szükséges az akár fájdalmas érzelmek folyamába, hogy idővel megtisztítva fájó sebeinket tovább tudjunk lépni az életben. A feldolgozás azt is jelenti, hogy általa lelkünk gazdagodik, újjászületünk és egyre inkább kiteljesedik az életünk.